Meseötlet egyelőre cím nélkül

Létezik valahol egy végtelen nagy pusztaság, ahol lépcsők kígyóznak a magasba, szekrények, ágyak, zongorák, állóórák és öreg bútorok hevernek szanaszét. Ezen a helyen élnek azok, akiktől a kisgyerekek félnek, miattuk riadnak fel éjszakánként: a szörny, ami az ágy alatt van, a szekrényben, a lépcső alatt.

Ezek a szörnyek valójában szomorú, halott kisgyerekek, akik haláluk után valamiért erre a különös helyre kerültek, s itt élnek, a bútorok mélyén. Nem akarnak ők bántani senkit sem, azt sem tudják, hol vannak: nem tudnak előbújni az ágy elől. (Olykor persze megtörténhet, hogy a valóságból rálátnak e világra.)

A pusztaság közepén elvadult temető áll, a sírokból másznak ki az új jövevények. A gyerekeken kívül más teremtmények is kóborolnak ebben a túlvilági pusztaságban, jók és gonoszak egyaránt (az egyikük a Gonosz Gomba).

A síkságot egyik oldalról egy se vége-se hossza napraforgómező határolja, a napraforgókon varjak ücsörögnek. A másik oldalról, a messzeségben végig a horizonton egy hegylánc húzódik. A hegylánc közepén világítótorony-szerű építmény, annak tetején a Holdkorong.

E két határ közt oldalt, olykor felbukkan egy óriási, lánctalpakon guruló gyár: hatalmas építmény, valóságos kéményrengeteg. E gyárról semmit nem tudni, noha olykor teherautók érkeznek, láncfűrészfogú fűrészmanókkal megpakolva, akik felzabálnak egy-egy bútort.